"Az élet szép,
mint a napsugár,
ránk mégis a szenvedés útja vár.
Porból vagyunk mi emberek,
boldogan élnünk nem lehet.
Megszülettünk, s élünk,
ifjuságunk az emlékünk."

 

Az élet tele van nehézségekkel,

Mégis bátran tűrnünk kell.

Ha szomorúság fogna el,

Sose adjuk fel.

Az élet kihívás, el kell fogadnunk,

Mégis egyszer muszály lesz feladnunk.

Hisz véget ér földi éltünk,

A sötét halál eljön értünk.

 

Megszületünk, élünk,

Sokszor bátran nézünk.

Kedvesen mosolygunk,

Vagy bárkibe belerúgunk.

Minden ember más,

Sok különös szokás.

Fénylünk, mint a hajnalcsillag,

Hiszünk az ég szavainak.

Az élet csodás,

Ám mennünk kell.

Nem ez számunkra a legbiztosabb hely.

Ha véget ér e földi pálya,

Reán ragyok a halál sugára.

 

Mit ér?

Mit ér az élet, ha nincs, kivel leélned.

Ha nincs, ki szeressen,

S a nagy sötétségben nincs, ki vezessen.

Mit ér az álom, ha elmúlik?

Pillangóként lassan eltűnik.

Mit ér a nevetés, ha oly könnyed,

S a végén nem marad más,

csak egy könnycsepp.

Mit ér az erdő, ha fáit kivágják?

Mit ér az arany, ha úgyis elássák?

Mit ér a meleg, ha elnyomja a zord hideg?

Mit ér az ember, ha úgyis meghal egyszer?